2013. május 15., szerda

Erőtlenség.

Ez most tényleg más. Semmi sem ugyanaz. Bizonytalanság. Félelem. Reménytelenség. Csalódás. Fájdalom. Sérülés. Életfoszlányok. Emlékképek. A múlt hatalma. Felemészt. Örökre el akarom zárni, kitépni magamból,  megölni, soha többet nem érezni. Vajon van még valami amit tehetnék? Én nem vagyok ilyen. Ez nem én vagyok. Változás. Jó lenne? Egyáltalán nem pozitív. Minden széthullott. Eddig sem hittem sok mindenben, de még azt a csekély eddig jelentéktelennek hitt bizalmat, nyugodtságot egyszerűen meggyilkolták. Ez is elveszett. A tudatalatti jellemváltozás felőrölt, végleg. Eljutottam oda, amit sosem hittem, hogy láthatok. Sosem hittem, hogy valaha ilyen lentről fogom szemlélni az önpusztítás lényegét. Ebben nem én hibáztam. Nem én tehetek erről, mégis én vagyok az egyetlen, aki szenved, mélységesen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése